Ez a nap nagyon különleges. 2 hónap után ma jöttem vissza Lengyelországba. Éjjel nem aludtam sokáig, mert izgultam, sok minden járt a fejemben. Otthagyni a családomat, a barátaimat, az országomat, a szép kisvárosunkat a tóparttal és a zöld környezettel... Biztosan akarom én ezt? Már megint a nehezebb végét fogom meg a dolgoknak... Közben persze tudtam, hogy itt is vár sok jó. Szinte el se hittem, hogy este már többszáz kilométerrel odébb fogok üldögélni az itteni ágyamon, és megkezdem az új életemet.

Úgy éreztem, hosszú nap lesz a mai, és hát az is volt... Jó korán kellett kelnünk, hogy időben kiérjünk a repülőtérre, már 7-re ott kellett lennünk. Előtte még felvettük a nővéremet, aki ragaszkodott ahhoz, hogy kikísérjen minket. Közben meglepetésünkre a másik testvérem kora reggel a biciklijére pattant, otthon hagyta a gyerekeket és ő is megjelent a találkozási pontnál. Mind az öten ott álldogáltunk az utcán. Ilyen már rég volt, hogy csak mi legyünk: apa, anya és a 3 nővér. Mindez miattam, értem. A szüleim már az előző napokban is kitettek magukért: moziztunk és cukrászdáztunk is közösen, illetve már napok óta engem és a terveimet hallgatták.

A repülőtéren minden simán ment. Apának hála, praktikusan pakoltunk a bőröndbe, és nem haladta meg az előírt 20 kg-ot a súly, ugyanis tegnap kétszer is elmentünk egy zöldségeshez leméretni. Anya kicsit elpityeredett, hiszen hiányozni fogok neki, nekik, amikor elindultam az ellenőrzésre. Nem volt nehéz a szívem. Fizikailag nem voltam a toppon, amúgy meg a feladtaokra koncentráltam: laptop kivétele a táskából, öv lehúzása stb.

10:40-re érkeztem meg Berlinbe, ahol sokat kellett várakoznom a buszra, egészen 13:25-ig. Addig a szokott helyemen csirke burger-t falatoztam és vártam, hogy teljen az idő. Igencsak fáradt voltam. Az esős Szczecinbe 15:45-re robogtunk be, kicsit eláztam. Nagyon közel tett le a busz az irodánál, ahol önkéntes voltam, ami kedvező volt, hiszen oda tartottam. Két lengyel barátom is várt ott, mindketten nagyon örültek nekem. Eljöttünk a leendő lakásomba, segítettek nekem a szerződés megkötésében. Összeismerkedtem kicsit az egyik lakótársammal, aki egy kedves fiú. Aztán rohantam és találkoztam az olasz barátommal is, aki meghívott palacsintázni. Nagyon jót beszélgettünk. :-) Tartalmas  napom volt,  túlzsúfolt, de nem baj, holnap majd lesz időm kipakolni, több időt tölteni a lakásban, pihenni.

Nos, talán érdekesebb a történések ecsetelésénél az, ha az érzelmekre koncentrálok. Amikor leszálltam a buszról, kicsit félve indultam el az irodához, de végül nagyon kedves fogadtatásban volt részem. Aztán izgalmas volt az új lakásom felé ballagni, és belépve meglátni, hogy milyen gyönyörű, tiszta és tágas szoba fogad engem! Az előző lakó, Ana, akit jól ismerek és szeretek, sok mindent hagyott itt nekem (ruhákat, noteszeket, törölközőt, higiénés cuccokat stb.). Az ágyat megvetette, csak be kell feküdnöm és kész. A falat nagyon szépen kidekorálta, színes pillangók pompáznak rajta. Van egy kényelmes ülőalkalmatosságom és egy sarkom asztallal. A kicsi erkélyemen vacsorázni szeretnék, amikor jó idő lesz (most nincs). Úgy érzem, nagyon fogok szeretni itthon lenni! :-) Egyelőre még nem érzem magaménak a szobát: az van bennem, hogy ez Ana helye, és én 'megszentségtelenítem', nem akarok a holmijaihoz nyúlni még, de idővel belakom a helyet...

Már vásároltam is, kezdem felfedezni, mi van a közelben, és hát nagyon elégedett vagyok! Jó helyen van a lakás. Furcsa volt 2 hónap után megint magamnak gondoskodni a szükséges dolgok beszerzéséről, és hogy meg kell értetnem magamat, volt egy kis galibám a pénztárnál. Bár nem annyira idegen ez a környék számomra, mégis kicsit ismeretlenül mozgok itt, és jó érzés találni egy-egy boltot, ami jól jöhet nekem, vagy rádöbbenni, hogy hova visz egy-egy utca. Egyelőre persze a lakásban is még meg kell tanulnom, hogy mi hol van, melyik kulcs mit nyit, kitalálni, mimet hová rakjam. Ezek néha kicsit kényelmetlen dolgok, de alapvetően érdekes ezekkel bíbelődni.

Most tényleg inkább izgalmat, várakozást érzek, mintsem félelmet vagy szorongást az itteni új életemmel kapcsolatban. Egy tiszta lap, amit teleírhatok. :-) Persze néha felmerül bennem a mit keresek itt kérdése, de tudom rá a választ. Persze, nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy nem tartok semmitől se, nincsenek kételyeim stb., főleg a munkára vonatkozóan. 

Egyébként az elmúlt két hónapom otthon is igazán kellemes volt. Persze voltak stresszes, idegeskedős helyzetek, rám ragadt néha a letargia, a családi feszültségek stb., de alapvetően nagyon sok élményben volt részem és eljutottam több helyre is országon belül, és kívül is jártam. Átutaztunk azon a telepen Budapesten, ahová születtem, ahol a gyerekkoromat töltöttem. Ismerős ismeretlennek éreztem magam. Már nem olyan az a hely, ahogy az emlékeimben él, nagyon nem. Nem fáj, csak furcsa. Elmentem újra Miskolcra, ahová két évig jártam egyetemre. Az ottani barátaimat nagyon jó volt viszont látni és időt tölteni velük! Hosszú beszélgetések és séták, édességevés, strand, új helyek felfedezése mind terítéken volt ott. Miskolcon mindig boldognak érzem magam. Most is így volt. Egy hely, ahová többnyire kellemes emlékek kötnek, és ahol tárt karokkal várnak... A másik Budapest. A szülővárosom. Pezseg, mindig nyújt valami újat és mindig van kivel találkozni ott. Ezerarcú: gyönyörű Duna-part, alternatív helyek, zsidónegyed, lepukkant aluljárók, rengeteg, de rengeteg hajléktalan, betontenger, patinás épületek, koszos külvárosi részek, kedves kertes házas övezetek... Velence és környéke pedig tartogatta nekem a tavat a hegyekkel, amiknek látványát sosem tudom megunni. Két barátommal túráztunk is a múlt héten a hegységben, kellemes volt felfedezni az ottani utakat, kiigazodni a térképen, igazi kirándulós időben sétálgatni és élvezni a tájat. 

Már megtanultam, hogy szinte bárhol jól tudom magam érezni. Számomra a legszebb pillanatokat az emberi kapcsolataim adják. Gazdaggá, színessé és szeretettel telivé tesznek a barátok, jó ismerősök. Azt hiszem, itt is meg fogok ismerni jó pár embert. :-) Persze szeretek egyedül is lenni, sokszor vágyom arra is. Minden nap szükségem van énidőre, magányra, hogy feltöltődjek: nagy örömöt tud okozni, ha 'bekuckózhatok' egy kicsit. Mindenesetre jó érzés tudni, hogy mindenhol vannak olyanok, akikre számíthatok. Elsődleges bázisom a család, de rajtuk kívül is sok nagyon segítőkész és kedves emberrel van dolgom. Erre jó példa egy görög haverom, aki csak úgy felajánlotta nekem a lakását, hogy tartózkodjak ott, amíg nem találok albérletet. Nem voltam erre rászorulva, de leesett az állam ettől a gesztustól, hiszen nem vagyunk annyira közeli kapcsolatban. Vagy egy brazil fiú, aki mikor megtudta, hogy munkatársak leszünk, egyből írt nekem, hogy mindenben segít majd a munkában és szívesen megadja a leendő magyar kollégáim elérhetőségét... Vagy interjú során az interjúztató lengyel lány azt mondta, hogy nagyon szeretne megismerni, várja, hogy együtt dolgozzunk. Ma visszahallottam, hogy így is, hogy nem leszünk munkatársak, mindenképp szeretne velem találkozni. Nekem is szimpatikus volt, éreztem, hogy jóban leszünk. Kiderült, hogy ő is ugyanígy volt velem. Itt van Marysia is, aki egy lengyel nő és bár kétszer vagy háromszor találkoztunk, szeretett volna nekem segíteni munkát találni, és mindig érdeklődött, hogy mi van velem.

Ezek csak kiragadott példák, még sorolhatnám az elmúlt időben ért kedvességeket.

Ez a bejegyzés most sok mindenről szólt. Ez mind a fejemben volt, és szerettem volna kiírni. Most lefekszem és eltöltöm az első éjszakámat az új ágyamban.