Tegnap este lefekvéskor szembejött velem egy érdekes cikk a rák kutatások fejleményeiről. Egyre több tudása van a professzoroknak róla, egyre inkább érzik, mire kell koncentrálniuk, hol kell a válaszokat keresniük. Remélhetőleg, egyszer sikerül az emberiségnek hatékonyabban felvennie a harcot ezekkel a különféle "bestiákkal" (értsd: rákos sejtek).

E kis olvasmány hatására rám telepedett a gondolat, hogy igazából mit teszek azért, hogy egészséges legyek. A cikk is írja, hogy ha 120 évig élnénk, amire kódolva vagyunk, akkor előbb-utóbb mindenki rákossá válna a környezetszennyezés miatt. Sok minden tehát nem rajtunk/rajtam múlik. De van, ami igen.

Folyamatosan szenvedek a sport beiktatásával a napjaimba. Középiskolás koromban a heti 3 kemény torna óra, melyet a tanárunk igen csak komolyan vett, kordában tartott engem. Azóta se voltam olyan edzett, mint akkor. A húszas éveimet az ülés és a mozgásszegénység jellemzi egyértelműen. Jó, szeretek nagyokat sétálni és nem okoz problémát a tömegközlekedés mellőzése. Néha meglep, hogy másoknak a hosszú séta mennyire nem megszokott. Hozhatnék ellenpéldákat az életemből, amikor kísérleteket tettem a sportos életmódra, de tény, ami tény, nem sikerült sosem bevezetnem a rendszerességet. A Velencei-tónál könnyű: adott, hogy minden nap tekerjek egy kört a bringával valamerre. Csak hát nem töltök ott sok időt. Tavalyelőtt egy hónapon keresztül minden nap pilates-eztem otthon 10 percet és heti párszor még edzőterembe is jártam. Utána leestem egy lépcsőn, egy darabig pihentetnem kellett a térdem, utána nem sikerült visszaállnom.

Amikor visszajöttem Lengyelországba, megint csak elterveztem, hogy mozogni fogok. Egyfajta szabadidős és közösségi lehetőségként tekintettem rá. Először időt akartam adni magamnak, mert túl sok új dolog vett körül, nem voltam erős lelkileg. Aztán beleszoktam az itteni új mindennapokba, de jöttek a kifogások az örökös fáradtság miatt. Elfáradok a munkában, plusz túl sokat is terveztem be a heti egyszeri önkénteskedéssel, lengyel órával plusz ott van még a heti 1-2 "esti" műszak, ami mindig változó időpontban van. Nehéz úgy energiát fordítani önmagamra, a testemre, ha szinte minden napra van valami program, ha állandóan csak este érek haza. A szombatok felét sokszor végig alszom, aztán takarítani, főzni kell, jó lenne találkozni néhány barátommal vagy valami programot csinálni... Igen, baromira nehéz időt találni. Persze nem lehetetlen. Pedig sokszor fáj a hátam a sok üléstől, sokszor vagyok stresszes és feszült a munka közben és után. Tehát szükség lenne rá. Valószínűleg a prioritásaimmal van a baj, sőt biztos. Most januártól él a sportkártyám, amit a cégtől kapok. Havi 8 alkalommal mehetek városszerte több helyre, többféle sportot végezni. A fizetésemből levonnak kb. 4500 Ft-nak megfelelő értéket. Heti kétszer kellene mennem, hogy meglegyen a rendszeresség és a 8 alkalom is kijöjjön. Ezen a héten nem jutottam el, pedig szerettem volna. Most velős az indokom: beteg vagyok. Szóval az egyik kihívás az életemben, mint oly sokaknak, hogy mozogjak. Mindig jólesik, mikor csinálom, érzem a pozitív hatásait, ismeretes a számtalan jótéteménye, szóval időt kell rá találnom, kár ragozni is a témát. Valahol izgalmas ez a kihívás. Vajon sikerül-e teljesítenem a havi 8 alkalmat?

A következő az étkezés. Sajnos túlságosan szeretem a csoko-csoko-csokoládét. Gombóc Artúrral pacsizhatnék egy nagyot. Sokszor ez az örömforrásom. Tegnap egy nehéz munkahetet hagytam magam mögött és a munkából kilépve (vagy is már előtte) úgy éreztem, kell valami. Csoki. Gyakran nyúlok ehhez az "eszközhöz", ha valami ajándékot akarok magamnak adni. Gyakran túlzásba viszem. Ezen kívül ott van a főzés. Igyekszem örömömet lelni valamilyen étel kotyvasztásában. Szerintem jópofa hobbi recepteket keresgélni, újdonságokat kipróbálni. A múlt héten csomó salátát találtam, alapanyagokat vettem hozzájuk és egy-két könnyű fogást el is készítettem. A nap jó kis levezetése is lehet, hogy hazajövök, főzök valami finomat, ráadásul 1-2 napra előre. Az még jobb érzés, ha tudom, hogy aznap nem kell főznöm, mert már előző nap ezt megtettem. Tehát igyekszem hobbiként tekinteni erre, de néha fárasztó kitalálni, hogy egyáltalán mit alkossak, bevásárolni és még megalkotni... Ez főleg a hét közepén kín. Annyi feloldozást adtam magamnak, hogy heti egyszer vehetek valahol ebédet. Például szerdán. Vannak hetek, amikor "jobb" vagyok: azaz szinte minden napra sikerül főznöm, összedobnom valamit, máskor jobban elúszom. Ez a hét most a "jók" közé tartozik, de ne felejtsük, hogy kedd pl. szabadnap volt. Na, de nem kisebbítem az érdemeimet. Olykor a vegetáriánus életmód is előttem lebeg. Mi lehet abban a húsban, amit eszünk? A tojás, a tej, a hal sem egészséges. A műanyag pohárkájából enni a joghurtot: vajon beleivódik a műanyag a joghurtba? Csupa szemetet viszünk magunkba. Valójában a paradicsomban is ki tudja, mennyi oda nem illő dolog van akár csak a talajszennyezés miatt. Valahol kétségbeejtő ezekkel foglalkozni. Teljesen hunyjunk szemet e felett? Végül is én is ezt csinálom, ez a legegyszerűbb + nehéz eligazodni már abban, hogy mi volna a helyes, a legjobb megoldás.

A lélek. Egyre több helyen hangoztatják az önmagunkba mélyedést, önmagunk megismerését. Szerintem ebben jó nyomon járok. Világéletemben érzelmes voltam és sokat gondolkodtam és elemeztem önmagamat is. Az elmúlt években jobban meg is élem az érzéseimet, merek már mérges lenni vagy épp sírni. Ez utóbbit égőnek éreztem kamaszként. A saját igényeimre is egyre inkább összpontosítok és igyekszem nem a "társadalomra", "másokra" hallgatni vagy másokhoz igazítani a szabadidőmet, olyan emberekre szánni energiát, akik tényleg érdeklődnek irántam stb. Jócskán van még hová fejlődnöm, nem ismerem kellőképp önmagamat, ezért gondolkodom terápián is. Ma egy különleges önismereti csoportról olvastam. Egyszer belevágok valami ilyesmibe, ha otthon leszek. 

A lelassulás megy már nekem. Kimondottan lassú embernek tart a környezetem. Egyrészt van egy nagyon pörgős énem - volt olyan időszakom, amikor folyamatosan mászkáltam, képtelen voltam otthon ülni, nem tudtam, hogy hogyan kell pihenni. Ebből azért még maradt belőlem, hajtanám magam, sokat várok el önmagamtól, de például már korántsem haragszom magamra, ha szombaton csak mondjuk délután kelek fel az ágyból. Mostanság szeretek leülni a szőnyegemre és nekidőlni a finom meleg radiátornak, fölötte felkapcsolni a színes égősort. Üldögélni, meginni egy teát, a héten így néztem az Amélie-t... Végre befizettem egy masszázsra, amire már oly régóta vágyom és vettem egy szép ágyneműt is. Beültem egy-két helyre, ahová szerettem volna. :-)

Ha nem vigyázunk magunkra, mi értelme az egész életünknek? Ezt egyszer a fodrászomtól kérdeztem, mert túlhajszolta magát. Önmagamnak is felteszem néha ezt a kérdést. Minek gürizek, fáradok el, stresszelek, gyűjtök pénzt, csinálok bármit, ha közben nem törődöm a testemmel? Kiegészíthetem ezt még mással is: ha nem foglalkozom az igényeimmel, ha nem ajándékozom néha meg magam, ha megtagadok magamtól sok mindent spórolás, időhiány vagy más címszó alatt, akkor mégis miért ez az egész? Csak baromira nehéz nekem és sokaknak másoknak is, hogy vigyázzak magamra. Ez személyiség és minta kérdése, azt hiszem.

A környezetünkről is szót kell ejtenem. A film, amit a múltkor láttam, a "Plastic ocean", mély hatást gyakorolt rám. Mindig érdekelt valamilyen szinten a környezetvédelem, de az elmúlt hetekben rossz látnom, ha valaki műanyag zacskót vesz a boltban, ha nem találok egy olyan árut se, ami ne műanyagba lenne csomagolva stb. Nem tudom, meddig tartható fent a világunk, és azt sem tudom, hogy pontosan én mit tehetnék érte. Sok utánajárást és erőfeszítést igényel egy környezettudatos élet. Talán jobban bele kellene ebbe is vetni magamat és itt a probléma, ugye, túl kényelmes vagyok én is... Már az egyszerű szelektív hulladékgyűjtés is galibás: a tejesdoboz műanyag vagy papír? Lavórra van szükségem, de csak műanyag kapható. Mindent nem lehet az internetről se rendelni. Ráadásul azt hiszem, hogy az se környezetbarát, ha Kínától idáig hajóztatnak holmikat, utána gyűjtőpontokra szállítják őket és hosszú utak, sok esetben kerülők megtételével jutnak el hozzánk... (Akárcsak a bútorok, amiket árulunk, azok kapcsán gondolkodom el ezen, hogy mekkora cikk-cakkot leírva érkeznek meg a címzetthez.) Wi-fi "doboz" van a szobámban: vajon biztonságos így itt élnem? A telefon a zsebemben: befolyásolja-e a szívműködésem?

Számtalan kérdés, sok kikerülhetetlen dolog. Azért boldognak, harmonikusnak is lehet itt ezen a Földön lenni, nem akarom se magamat, se mást letargiába sújtani, csak néha ezeken is kell kicsit rágódni.